A legjobb családi társasjátékok

A modern társasjátékokkal én már felnőttként, 27 évesen kezdtem el megismerkedni. Gyerekként nem társasoztunk rendszeresen, én is a klasszikusokkal küzdöttem, mint a Hotel vagy a Monopoly, amiket ma már nem ajánlanék családi társasjátékként semmiképpen sem. Unokatestvéréknél volt Rizikó, időnként sakkoztam, malmoztam, később Activityztem, de nem tűnt úgy, hogy aztán ez lesz az életem.

Vicces történet, hogy mára már a feleségem is nagy társasjátékos, de ez közel sem indult így. Van egy kedves sztorink, még mielőtt összejöttünk volna. Még az előző párommal a szomszédainknál töltöttük a szilvesztert, a mostani feleségem, akkori jóbarátom pedig felugrott hozzánk és látta, hogy nagyban kereskedünk babokkal, ahelyett, hogy valami partihelyen buliznánk. Igen, Bohnanzát játszottunk, ami kívülről, a játékot és a játékos szubkultúrát nem ismerve igen furcsa időtöltésnek tűnhet. Mára már ő is azon az oldalon ül, ahol babokkal kereskedünk, hajnalig tartó italozás helyett.

Így pedig nem meglepő, hogy a gyerekeink életében is fontos helyet foglal el a társasjátékozás. Mindkét lányunk első játéka a Hopp Hopp Haschen lett Kniziától, erről blogbejegyzés is született. Mindketten másfél évesen ismerkedtek meg a játékkal, csak egyikük 7 és fél éve, másikuk pár hete. Az út különböző részén vagyunk, a nagyobb legutóbb egy másik Knizia klasszikusban a Keltis - A kártyajátékban például szépen meg is vert. Az az út viszont elég hosszú, de szerencsére pont ugyanolyan izgalmas.

Már a PlayWise oldalán is írtam arról, hogy mennyire szerencsés helyzetben vagyunk a modern társasjátékok aranykorában, mert számtalan lehetőség, számtalan játék közül választhatunk. Sokféle téma, sokféle mechanika van jelen már 2-3 éves kortól és számtalan olyan jó gyerekjáték is létezik, ami nekünk, felnőtteknek is élvezetes, ami egy nagyon fontos szempont a közös játék során.

Persze sok lehetséges út létezik, én megírtam egyet ebben a cikkben, most lássuk milyen játékok, milyen sorban kerültek ott elő.

• Hopp Hopp Haschen – cuki szerencsealapú kockajáték, színek tanulásához például remek.
• Nanu? – egy pont annyira megcsavart memóriajáték, hogy élvezetes legyen, de még ne sok.
• Little Action – játék azoknak, akiknek még nem megy könnyen az asztalnál üldögélés.
• Affenbande – teljesen random játék, a minimalizmusa mégis működik a legkisebbeknél.
• The Little Orchard – kooperatív memóriajáték, hogy ismerkedjünk az együttműködős játékokkal.
• Speed Colors – színezésből játékot csinálni nagyon menő, mi is próbálgatjuk.

• Rhino Hero – Az Uno és az építőkocka tökéletes találkozása.
• Outfoxed! – Ha szeretünk együttműködni, akkor ez a legjobb választás.
• Verflixxt! – Ha nem hiszed, hogy egy dobok-lépek játék is lehet kreatív és izgalmas, akkor lesd meg!
• Da ist der Wurm drin – Egyszerű dobok-lépek versenyjáték, csak épp versenyt nem látni végig, és pont ettől lesz igazán egyedi és izgalmas.
• Piou Piou – A tökéletes kártyajáték gyerekeknek: vicces, pörgős, izgulós, szerencsealapú.
• Catan Junior – Amíg vártok a Catanra.
• Dragomino – Amíg vártok a Kingdominora.
• Stone Age Junior – Amíg vártok a Stone Age-re.
• Kuruzsló és Tsa.: Quedlinburgi Futam – Amíg vártok a Kuruzslók Quedlinburgra.
• Ganz Schön Clever Kids – Amíg vártok a Ganz Schön Cleverre.

Legyen az a kiindulópont, hogy semmit. De tényleg! Pedagógusként és szülőként is óriási nyomást érzek a direkt fejlesztésre. Hogy a gyereknek minden pillanatban, minden tevékenységével hatalmas lépésekkel kell haladnia a kompetenciafejlődés országútján. Álljunk meg kicsit, lassuljunk le, nézzünk körbe és csak játsszunk! Vegyük elő a közös kedvenc társasjátékunkat, vagy keressünk újat közösen és játsszunk! Ne feszüljünk rá, nem csak az legyen a szempont, hogy mi mit fejleszt, mitől lesz jobb, okosabb, ügyesebb a gyerek. Inkább az legyen a szempont, hogy mitől lesz boldogabb, mitől leszünk együtt boldogabbak. Érezzük jól magunkat és meglepő módon a fejlesztő elemek ennek ellenére jól fognak működni. Sőt, talán jobban is!

Hagyjuk dolgozni, hagyjuk hatni a játékokat!

Mondhatunk olyanokat, hogy a kooperatív játékok együttműködésre tanítanak, de ebben a cikkben leírtuk már azt is, hogy önmagában a társasjátékozás kooperatív tevékenység. Így a versengő játékok is sokat tanítanak az együttműködésről, ahogy a győzelemről és a vesztésről is. De leginkább arról, hogy mennyiféle utat be lehet járni a játékokban, ki lehet próbálni különböző stratégiákat, ötleteket, hozzáállásokat, az élet sajnos nem mindig ad ennyi lehetőséget, így jó egy eszköz, ami tökéletes a próbálgatásra. Fontos, hogy ne csak a kudarctűrés tanítása lebegjen a szemünk előtt, mert annyi gyereket láttam már, akik nem tudnak nyerni. És itt nem arra gondolok, hogy tiszteletlenül az asztal tetején ünnepelnek, hanem arra, hogy nem éli meg a saját kiemelkedő teljesítményét.

Nagy veszélynek látom azt is, hogy folyamatosan okosabb gyerekekre vágyunk, így nehéz, "okos", logikai játékokkal akarjuk őket fejleszteni. Nekem a Go a kedvenc játékom, rengeteg játszom, fontos játéknak gondolom ezer szempontból és bár a rajongásom miatt megmutattam már a lányomnak, nem ezzel játszunk, nem ez a családi játékunk és nem csak azért, mert kétszemélyes. Amikor megismerkedtem a modern társasjátékok világával, éppen az lett fontos számomra a pedagógiai hatásukban, hogy tudnak rengeteg olyat, amit az "okos" játékok nem. Többen lehet őket játszani, így több emberhez kell alkalmazkodni, jelen van bennük a móka, vagy fontos szerepet kap a szerencse. A szerencsével fejleszteni? Igen! Egyrészt kiegyenlíti az erőviszonyokat, ráadásul folyamatos rugalmasságot igényel a játékostól. Meg lehet hozni a lehető legjobb döntést, fel lehet építeni egy biztonságos, jól működő rendszert, de a szerencse csavarjai miatt készen kell lennem a reakcióra és váratlan helyzetekben kell újratervezni, újragondolni, mérlegelni. Jó példa erre a Quacks of Quedlinburg – vagy bármilyen jó push your luck játék –, hiszen lehet akármilyen jó zsákod, lehetsz akármilyen okos, a véletlen hozhatja úgy, hogy alig szerzel pontot és kellemetlen döntéseket kell meghoznod. Olyasmiket akár, amikre nem is számítottál. És ez hatalmas tanulás, különösen azért, mert egy rendkívüli, védett környezetben találkozhatsz ilyen helyzetekkel és nem a való életben, valódi célokért küzdve.

Hogy mit fejlesztenek valójában a családi játékok? A családi játszást. Ahogy fentebb is írtam: kialakulnak a rituálék, a közös szokások, szabályok. Nem csak a játékoknak van szabályrendszere, de a játszásnak is. A társasjáték szabályjáték, meg kell érnie rá a gyereknek – most tekintsünk el a szakirodalomtól és inkább azt figyeljük meg, hogy készülnek társasjátékok két és fél éves gyerekeknek is –, de meg kell érnie rá a családnak is. Ha azt szeretnénk, hogy a társasjáték hasson, hogy minőségi, fejlesztő együtt töltött idő legyen, akkor legyünk jelen. Lassuljunk le, érkezzünk meg, ne nyomkodjuk a telefonunkat emailek után kutatva, hanem éljük meg a közös játékot. És ezzel nagyon sokat fogunk tanulni az élet valódiságáról.

Tudom, hogy néha nagyon nehéz nem tanítani. Különösen, ha az ember pedagógus, hiszen évekig tanították tanítani. De szülőként is van rajtunk bőven nyomás. Én ezt a saját bőrömön is sokszor tapasztaltam. Azt vettem észre, hogy pedagógusként, amikor van pár lépés távolság köztem és a gyerekek között, amikor az érzelmi bevonódás nem annyira erős, mint a saját gyerekeimnél, akkor könnyebben követem a saját pedagógiai alapelveimet is. Hagyni a gyereket hibázni, küzdeni, csalódni néha nem is olyan egyszerű, pedig ezekből a helyzetekből rengeteget tanul.

Nálunk otthon a Kalaha egy fontos kétszemélyes játék, mindenki szereti, szívesen vesszük elő. Tipikusan az a játék, amit meg lehet tanítani jól játszani, csak hát minek. Miért vegyünk el a felfedezés és a tanulás örömét a gyerektől azzal, hogy megtanítjuk a jó megnyitásra? Nem versenyezni készülünk, csak játszunk. Amikor az akkor 7 éves lányommal tanultuk a játékot sikerült tudatosan jelen lennem és megálltam, hogy kijavítsam a hibáit. Hagytam, hogy küzdjön, keresgéljen, levonja a tanulságokat, próbálgassa a lehetséges utakat. És idővel magától megfejtette a játékot, ma már kezdésből mindig megver, most azt tanulja, hogy hogyan lehet minimalizálni a vereséget, ha nem ő kezd. Oda-vissza partikat játszunk és aki több kaviccsal nyer, az a győztes, hiszen most már mindig az nyer, aki kezd, de ebben az összevetésben még van fejlődési potenciál benne. Ez a példa jól mutatja, hogy a türelem meghozza gyümölcsét és megéri, hiszen rengeteget tanult a folyamat közben, magáról a tanulásról, önmagáról, számtalan lehetőséget végszámolt és kipróbált, terveket készített és vetett el. Pedig csak kavicsokat potyogtattunk lukakba.

A családi játék jellemzően a 8+, de játéktervezőként is pontosan tudom, hogy ezek az életkori ajánlások mennyire nehezen és mennyi szempont mentén születnek meg, amiknek jó része marketing. Én mindig azt mondom, hogy a szülő, a tanár ismeri a legjobban a gyereket, és ha ehhez nagyfokú játékismeret kapcsolódik, akkor mindig meg fogjuk tudni találni a megfelelő társasjátékot. Egy olyan gyerek, akivel 2-3 éves korától kezdve társasjátékozunk rendszeresen és sokféle játékkal, az még nyolc éves kora előtt meg fog érkezni a 8+-os játékokhoz. Nem azért mert okos, hanem mert tapasztalt, ami ebben a korban még biztosan erős motivációra épít, ami megint csak fontos, hiszen aki motivált, aki akar, annak lehet nagyobb kihívást jelentő dolgokat is mutatni, így könnyebben és gyorsabban fog fejlődni.

Ez nem azt jelenti, hogy ez versenyistálló és tanítsuk meg a négyévesünknek az Agricolát, hogy aztán eldicsekedjünk vele a social mediában. Nyilván egy olvasni tudó gyerek technikailag már akár 6 évesen elolvashatja a Bűn és bűnhődést, csak minek. Figyeljünk a gyerekre, játsszunk nélküle is, lássa a mi játékunkat is, döntsünk együtt a következő lépésekről, de mondjuk meg bátran, ha nagyot akar lépni. Én nem nagyon hiszek abban, hogy le kellene egyszerűsíteni játékokat gyerekeknek, jobb útnak látom, ha megtaláljuk az ideális társast, ráadásul ma már a tervezők is leegyszerűsítik nekünk a sikereiket.

Szóval igen, túl korán lehet egy játékhoz, ahogy túl későn is. De ez megint egyénfüggő. Ha látjuk, hogy egy játék már nem a gyereknek való, de ő bizonytalan és nem mer továbblépni, akkor segítsük, ez nem mindig könnyű döntés: otthagyni valamit, amiben jó vagyok, amit értek, valamiért, amit még meg kell fejtenem.

Nekem ez sosem tűnt akkora kihívásnak, mint fórumokon olvasom, de időbe került, hogy megértsem, mi lehet ennek az oka, hiszen a képzéseimen és előadásaimon is rengeteg kérdést kapok ezzel kapcsolatban. A válaszomat a pedagógiai gyakorlatomban találtam meg, hiszen nem klasszikus iskolai keretek között dolgoztam, hanem vegyes életkorú csoportokban és rengeteget táboroztattam. Ezekben a helyzetekben pedig a gyerekek megmutatták, hogy nem az életkoruk, hanem az érdeklődésük és tudásuk szerint alakítanak csoportokat. Mindig voltak olyan 7-8 évesek, akik 10-12 évesekkel játszottak és működött a parti.

Persze az előnyadás, az esélykiegyenlítés fontos dolgok – olvassátok el erről szóló hosszabb írásunkat –, de a legfontosabb a megfelelő játékválasztás. Érdekes például, hogy sokszor a legegyszerűbb játékok nem alkalmasak a heterogén csoportok kezelésére, hiszen egy Dobble esetén annyira egyértelmű, hogy ki fog nyerni – a leggyakorlottabb, a leggyorsabb –, ráadásul nem fogja jól érezni magát az, akinek nem megy.

Ha kialakítottunk otthon egy kényelmes és biztonságos társasjátékos kultúrát, akkor annak organikusan része az, hogy "te ehhez még pici vagy", és ez egyáltalán nem lesz bántó. Persze ehhez hozzátartozik, hogy legyenek olyan játékok is, amiket együtt lehet játszani, meg amikhez csak a kicsivel ülünk oda, hiszen egy kétszemélyes társasjátékozás mindenkinek nagyon sokat ad, ne maradjon ki belőle senki.

Nem szeretek ismeretlenül játékot ajánlani, hiszen ez egy nagyon kényes helyzet, különösen olyan családoknak, ahol csak az Activity vagy a Monopoly került eddig az asztalra. Szóval először azt szeretném javasolni, hogy ne a családi játékokkal kezdjünk, hanem 2-3 éves korban ismerkedjen meg a gyerek a társasjátékokkal, és nőjön bele a 8+-os, családi játékokba.

Ha konkrétan címeket is kell mondanom, akkor mondok 3-4 egyáltalán nem meglepő címet, mint az Azul, Kingdomino, vagy a Splendor. Mindegyik belefér 20-40 percbe, jók ketten is, négyen is, hatalmas sikerek, nagyon egyszerű szabályokkal dolgoznak, de mégis okos döntéseket kérnek. De ha valaki a kártyajátékok felől érkezik, mondjuk az Uno-tól, akkor kisebbet lépnék, pl. a Trioval, vagy ha a szerencsejáték a vonzó és a dobókocka fontos, akkor lehet, hogy Perudoval nyitnék egy új világ felé.

Nem hiszek abban, hogy csak a kooperatív játék lehet jó családi játék, de ez is egy izgalmas, lehetséges út. Itt megint csak saját tapasztalatokból tudok kiindulni, klasszikusokkal lehet jól haladni. A kedves The Little Orchard egy kis memóriával fűszerezi az együttműködést, így jó választás kicsiknek. Memória vonalon például a Leo felé érdemes továbblépni, 5 éves kortól már olyan deduktív gondolkodásra építő remekek is vannak, mint a Rókanymon. Ezek mind nagyon egyszerű szabállyal rendelkező játékok, amik keveset kérnek, de sokat adnak, különösen családi élményként. Ez mind teljes információs játék, szóval itt szülőként figyelni kell arra, hogy ne oldjuk meg a játékot a gyerekek helyett, de szép fejlődési út járható be ezeknél a játékoknál is, talán a Pandemic az, ami egy jó végcél lehet a 8+-os játékok között.

Ha olyan kooperatív játékot keresünk, ahol az alfajátékos problémája, tehát a mindent tudó és mindent leuraló játékostárs problémája eltűnik, akkor érdemes ránézni a 2025-ös Spiel des Jahres díjas Bombaírtókra, ami ugyan 10+-os, a témája is lehet megosztó, de cukin van tálalva és egy okos játék, ahol mindenki magáért felel.

Szintén Spiel des Jahres díjas a Dorfromantik, ami azért lehet érdekes, mert nem klasszikus módon nyúl a kooperatív játékok világához, hanem kampányjátékként, akár 6-8 éves kortól játszható, folyamatosan fejlődő és alakuló egyszerű, családi játék.

A már említett Kingdomino kiváló példa arra, hogy gyors és kompakt formában is lehet okos családi játékot csinálni, de azért azt is meg szoktam fogalmazni, hogy igenis legyen időnk. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de ne akarjuk mindig 10-20 perc alatt letudni a társasozást, nagyon izgalmas és sokat jelent, ha van lehetőség 40-50 percre belemélyedni egy világba, egy játékstruktúrába és igenis rajtunk múlik a legtöbbször, hogy ehhez meg tudjuk-e teremteni az alkalmakat.

De ha muszáj, akkor íme néhány nekem családilag és iskolai helyzetben is jól működő gyorsabb családi játék. A Sushi Go!, különösen a kártyázni szeretőknek lehet remek választás, hiszen nagyon egyszerű és gyors a játékmenet, miközben a pontszerzés az lehet csavaros. Ha pedig bejön a draftolás – játékelemek leválogatása –, akkor a Draftosaurus is egy jó választás, hiszen itt dinókat kell megszerzeni, de aztán el is kell őket okosan helyezni a lehető legtöbb pontért. Mindkét játék lemegy 15 perc alatt, jó hangulatú, de gondolkodós mókák.

Én rengeteg játszottam vonaton, és ami számunkra mindig a legegyszerűbb volt az a roll and write típusú játék, hiszen mindenki kap egy lapot, amit rátehet bármire, kell egy íróeszköz, a játék dobozában pedig tudunk dobni, az meg azért mindenféle kis asztalon elfér. A nagy klasszikus Qwixx például remek belépő színtű játék mind a roll and write műfajba, mind a családi játékok közé. Kicsit újabb, kicsit vagányabb, de hasonló szint, így jó választás lehet a Calavera. Ha pedig szeretjük a tetrises játékokat, de utazás közben nem tudjuk hova pakolgatni az elemeket, akkor a Második esély egy remek flip and write játék, annyi hogy dobás helyett itt a kisméretű kártyáknak kell két paklinyi helyet szorítani és mehet is a rajzolgatás.

Ha pedig az a szempont, hogy jó családi játékok kis helyet foglaljanak a csomagban, akkor az Oink Games társasjátékai kiváló választások!

Ez már aztán különösen nehéz kérdés, és pontosan azért, mert ezek nehéz játékok. Nem is szeretnék konkrét címeket mondani, inkább a továbblépés lehetséges útjairól írnék kicsit.

Az egyik legegyértelműbb út, ha a mechanikában fejlődünk. Ha van egy típus – pl. licites játékok –, amit nagyon szeretünk, akkor abból lehet egyre bonyolultabbakat is választani, nagy valószínűséggel működni fog.

Ehhez szorosan kapcsolódik, ha elkezdjük figyelni a játékszerzők neveit a dobozon, akkor tudjuk, hogy kinek jön be a stílusa és kinek nem. Persze lehet, hogy valaki jó családi játékokat csinál, de a komplexebb munkái nem jók, de kiindulópontnak ez sem lehet rossz.

Bizonyos esetekben jó lehet a kiadókat követni. Ha valaki jó partijátékokat csinál, de jók a családi játékai is, akkor van arra esély, hogy az ízlésünk egyezik, így ami szerintük jó stratégiai játék, az nekünk is tetszeni fog.

Végül, ami még megfontolandó, az a játék témája, különösen akkor, ha ez nekünk fontos játék közben. Ha egy tematikusan tetsző játékkal próbálkozunk, akkor megengedőbbek leszünk, türelmesebbek, szívesebben megküzdünk egy bonyolultabb struktúrával is.

Egyébként pedig menjünk el társasjátékos eseményre, kérjünk ajánlást és próbáljunk ki játékokat, hogy megtaláljuk az ízlésünket.

Mindent, ami kicsit is ellenérzést vált ki a család valamely tagjából, a családi játék lényege, hogy mindenkinek tetsszen a játék, amibe belevágunk. És innentől minden ízlés kérdése: lehet hosszú? – ha arra van igényetek, akkor persze; lehet bonyolult? – ha mindenki szeretné tornáztatni az agyát, akkor miért ne?

Két dolgot emelnék ki külön, de ezeket is lehet persze vétózni, ha nektek épp ez jön be. Nem javaslom azokat a játékokat, ahol van kieső és ő sokáig nem tud visszacsatlakozni, hiszen őt kizárjuk a közös játékból, ami nem túl szerencsés a családi játékalkalmak során. A másik, amit szerintem érdemes kerülni, a nagyon konfrontatív játékok. Meg kell semmisíteni a másikat, tönkre kell tenni a játékát, meg kell ölni stb. A versengés nyilván belefér, de az erősen konfrontatív játékok nem hiszem, hogy jó választások.

A játékválasztás nagyon fontos eleme a családi társasjátékozásnak. És nem csak az, amiről fentebb írtam, hogy épp mivel fogunk játszani, de az is, hogy mi kerül otthon a polcra. Nálunk ezért én felelek, de nyilván itt is vannak fentek és lentek. A Trio például elképesztő siker volt nálunk, több száz parti van már a hátunk mögött, de a Jungo vagy a Flip7 pár vállrándítást kapott csak. Amikor a lányom elkezdte szeretni a kártyajátékokat, megmutattam a Scoutot, amit én nagyon szeretek, de neki nagyon döcögős volt, nem ragadta meg.

Nem jó vagy rossz játékokat érdemes megkülönböztetni, hanem arra kell figyelni, hogy mi az, ami mindenkivel kompatibilis. És megint kiemelném a mindenkit, tehát nem a gyereknek való kedvezésről szól a családi társasjátékozás, hanem arról, hogy mindenki szívesen van jelen az adott helyzetben, szívesen játszik az adott játékkal. Ma már rengeteg kapaszkodónk van a játékválasztáshoz: tudunk kölcsönözni, tudunk klubba járni, társasjátékos eseményekre, helyekre, mielőtt megvennénk valamit, de elég sok szakbolt is van már, ahol jól tanácsolnak, az interneten pedig számtalan tartalom segíti a döntésünket. Tegyük bele az energiát, megéri!

Két dolgot szeretnék kiemelni a saját társasjátékozásaink kapcsán.

Egyrészt azt, hogy a nagylányomnak az esti rutin részévé vált a társasozás. Sokáig keresgéltünk a megszokott fürdés, meseolvasás, éneklés elé/mellé/köré még tevékenységet, ami segít lelassulni, megérkezni az alváshoz és jó pár éve a társasozásban megtaláltuk ezt. Különösen szeretem, hogy bár sokféle játékot játszottunk az évek során, de az egyik kedvenc absztrakt játékom, a Kalaha visszatérő szereplő az estéinkben, és kezdésből rendszeresen nyer is a lányom, hiszen tapasztalati úton szépen megtanulta a nyerő stratégiát. (Egyébként az absztrakt játékokkal is szépen lehet építkezni, erről itt írtunk.)

A másik, ami eszembe jut a családi társasjátékozás kapcsán, az az, hogy csomagokat állítunk össze. Hétvégén, amikor több időnk is van, akár 2-3 játékot is választhatunk fejenként, így mindenkinek bekerülnek a kedvencei, de mindenki hoz kompromisszumot is. A játékválasztás egy kedvelt rítusom, például nyaralás előtt is. Nem meglepő módon, ott gyakran az Oink Games játékai élveznek előnyt a méretük miatt. És azért is, mert jók!

Szerintem a közös családi társasjátékozásnak organikusan kialakul a kultúrája. Lehet néhány direkt szabályt bevezetni az elején – nincs telefon, nincs evés a táblánál stb. –, de aztán kialakul, hogy mikor, mit, hol, kivel játszunk, mi az ami ketten jó (pl. Kalaha), mi az ami inkább hárman (Kuruzsló és Tsa.: Quedlinburgi Futam). Mindenkinek van színe – én vagyok a sárga –, mindenkinek van helye, mindenki jó valamiben, mindenkinek van kedvence. Ahogy stílusa is van mindenkinek: tudom, hogy dob a lányom, tudom, hogy mire megy rá Azulban a feleségem stb.

Ti vagytok a kulcs! A játékválasztásról és a családi játékest rituáléjáról már sokat írtam fent. De azt csak kicsit érintettük, hogy a felnőtt a kulcs, rajta áll vagy bukik minden. Minden felelősség a miénk, kedves szülőtársak, de ezt talán már meg is szoktuk. De éppen ezért fontos, hogy mi is jól érezzük magunkat ebben a helyzetben, ezért tartom fontosnak, hogy nekünk is tetsző társasjátékok kerüljenek az asztalra, hogy mi is jó kedvvel, motiváltan és teljes erőbedobással játsszunk, hogy teljes legyen a hatás.

Mi választjuk a játékot, mi vesszük meg, általában mi tanuljuk meg és mi magyarázzuk – itt egy gyakorlati útmutató ehhez –, mi koordinálunk, mi keretezünk. De! Az egész mit sem ér, ha mi nem érezzük jól magunkat, és ez az, amit a leggyakrabban elfelejtünk. Ne tegyük!

És talán még valami, mindkét terület kiemelten fontos nálunk a PlayWise-nál és itt épp érdemes is megfontolásra javasolni őket. Nem kell mindent megvenni. Nem kell óriási összegeket költeni a legújabb "csodálatos és kihagyhatatlan" társasjátékra. Kölcsönözzünk, csak azt vegyük, amit tuti használunk, vagy ne is vegyünk semmit: itt egy gyűjtés kevés eszközzel játszható játékokról. De legyünk nyitottak olyan alternatív, olcsó, fenntartható megoldásokra is, mint a print and play, például nekünk is van több remek családi kártyajátékunk, amik pár dollárért kinyomtathatóak és játszhatóak. Próbáljátok ki őket!